LEXIKON

Cajun és kreol food - észak amerikai konyha

Az Egyesült Államok konyháját rengeteg befolyás érte. Minden bevándorló hozta magával a saját receptjeit, amelyeket aztán részben a helyi hozzávalókhoz igazított, és új ételek születtek. Fellelhetőek a brit, a francia, az olasz, a keleti és az afrikai ízek, illetve ezek keveréke és továbbfejlesztése.

Az angolok az 1600-as években alapították az első településeiket Virginiában. Otthonról hozott étkezéskultúrájukat ők is a helyben megtalálható hozzávalókkal társították. Szívesen használták a kukoricát, a juharszirupot és a pulykát. (Ez utóbbi két ünnepnap hagyományos étele: a karácsonyé és a hálaadásé.) Pensylvania lakosai nagyrészt német eredetűek, így nem csodálkozhatunk azon, hogy német ételekkel is találkozhatunk az étlapokon. Minnesota államban sok skandináv telepedett le, tehát a tipikus skandináv „smörgasbord” is része a büfévacsorának. Michigan államban pedig úgy érezhetjük magunkat, mintha Hollandiában lennénk.

Az ázsiaiak elsősorban Kalifornia tagállamba vándoroltak be. Az ő érdemük, hogy bizonyos ételek, mint például a mexikói tacos, ázsiai zöldségtölteléket kaptak. Egyes tipikusan ázsiainak tartott ételek is születtek itt, távol Ázsiától. Jó példa erre a chop suey (jelentése „kevert, apróra vágott”), amelyet feltehetőleg 1860 körül egy USA-ban élő kínai szakács kreált. Az étel különféle zöldségekből (bambuszrügy, szójababcsíra, gomba) áll, de tartalmazhat vékony csíkokra vágott disznó-, marha- vagy csirkehúst is.

Az úgynevezett tex-mex konyha a mexikói konyhával mutat rokonságot, ám az ételek kevésbé csípősek és gyorsabban elkészíthetőek, mint az eredeti mexikói változat. A kaliforniai konyha – amelyben ázsiai és mediterrán elemek keverednek – előnyben részesíti a halat, a tenger gyümölcseit és a zöldségeket. A déli államokban a rizs, a kukorica és a szárnyasok játszanak fontos szerepet. Elsősorban ezekben az államokban van jelen az afroamerikaiak hagyományos konyhája, a soul food is. Ez utóbbinak is akadnak olyan ételei – mint például a chicken wings (csirkeszárny) vagy a spareribs (disznóborda) –, amelyek kedveltté váltak mindenütt. (Ezeket a „szükség szülte”, a sokáig rabszolgasorsban élő feketék ugyanis kénytelenek voltak beérni az olcsóbb élelmiszerekkel, illetve azzal, ami máshol nem került felhasználásra.) A barbeque, a fűszeres szószok, a füstölt hús és a zsíros péksütemények (a donut elődje) is a feketéknek köszönhetően terjedtek el – általában ők dolgoztak az uraságok konyháin is a rabszolgaság ideje alatt.

A cajun food a Louisiana állambeli francia bevándorlók konyhája. Inkább egyszerű, rusztikális ételekről van szó, amelyeket helyben megtalálható hozzávalókból készítenek. A cajun food rokonságot mutat Louisiana kreol konyhájával (a kreol a francia és spanyol telepesek kultúrájának keveredését jelöli az afrikai és karib kultúrával) – mindkettő sokszínű és nagyon fűszeres.

Amerikában rengeteg félkész illetve kész termék kapható, amelyek megkönnyítik a háziasszonyok munkáját.

Szívesen készítenek szárnyasokat, de nagyon kedvelt az érlelt rostélyosszelet is, átsütve vagy félangolosan. A húsokat főleg roston vagy grillen sütve fogyasztják.

Az édességek közül a gyümölcsös tésztákat, a fagylaltokat, a pudingokat és a krémeket szeretik a legjobban.

A tipikus amerikai reggelihez hozzátartoznak a juharsziruppal meglocsolt kis palacsinták, a rántotta vagy tükörtojás ropogósra sütött szalonnával, a muffin a donuts és a toast vagy a fehér kenyér lekvárral.

-->